Az ESA műholdjainak adatait elemezve sikerült kimutatni, hogy nemcsak a hajószerencsétlenségek túlélőinek képzeletében léteznek a 20-30 méter magas nyílt tengeri hullámok. Az áramlások furcsa összjátéka nyomán illetve a tartós viharzónák alatt keletkező "freak wave" a Földön bárhol meglepheti a tengerészeket.

Korábban a tengerészek hencegésének vélték a világtengereken támadó gigantikus hullámokat. Ma viszont ez a közkeletű magyarázat a titokzatosan eltűnt óceánjárók rejtélyére.

A tízemeletes ház méreteit is elérő hullámok ugyanakkor a korábban véltnél gyakrabban létrejöhetnek, állapították meg német kutatók az európai űrkutatási hivatal (ESA) ERS-műholdjainak adatai alapján. A vizsgálatok eredményeitől a titokzatos jelenség keletkezési okainak jobb megértését remélik.

Pont mint Dovernél

 
Az elmúlt 20 év során több mint 200 óriás tankhajó és 200 méternél hosszabb konténerszállító süllyedt el a nyílt óceánon, a legtöbb esetben rendkívüli időjárási viszonyok között. Időközben általánossá vált a vélekedés, hogy óriáshullámok, úgynevezett "freak waves" tehetők felelőssé a katasztrófák nagy részéért.

Az ilyen hullámokat túlélő tengerészek elbeszélései hihetetlennek és nyilvánvaló túlzásnak tűnnek. Például a Queen Elizabeth II luxus-óceánjárót 1995 februárjában egy 29 méter magas hullám kapta el az Atlanti-óceán északi részén. Ronald Warwick kapitány egyetlen hatalmas vízfalra emlékszik vissza, amely úgy nézett ki, mintha a Dover alatt húzódó fehér szirtfal felé rohantak volna.

Beköszönt az ablakon

2001 februárjában, az Atlanti-óceán déli részén egy hét leforgása alatt két további hajót leptek meg az óriáshullámok. A Bremen és a Caledonian Star esetében a víztömeg benyomta vízvonal felett 30 méterre magasodó parancsnok híd ablakait. A Bremen a csapást követően két órán keresztül motorok és navigáció nélkül maradt.

A két eset egymástól kevesebb mint 1000 kilométerre történt. A Bremen esetében megbénult a teljes elektromos hálózat, miközben a hullámokkal párhuzamosan sodródott. A meghibásodás alatt a legénység már azt gondolta, hogy ütött az utolsó órájuk, fejtegette a jelenséget évek óta vizsgáló Wolfgang Rosenthal, a GKSS kutatóintézet munkatársa.

Hullanak, mint a legyek

A szakértő szerint valószínűleg ugyanez a jelenség tehető felelőssé sok hajó elsüllyedéséért. Szerte a világban hetente átlagosan két nagy hajó süllyed el. A balesetek okait azonban soha nem vizsgálják ki olyan alaposan, mint a repülőgépek katasztrófáit. A baleset oka rubrikába legtöbbször "rossz idő" bejegyzés kerül.

A hatalmas hullámok ugyanakkor a fúrótornyokat sem kímélik. 1995. január 1-én az északi-tengeri Draupner platformot érte el egy freak wave. A lézeres mérőkészülék a hullám magasságát 26 méterben adta meg. Az óriást kísérő többi hullám szintén különösen magas, 12 méteres volt.

Megcibálja a fúrótornyot

Az olajfúró tornyok megbízható radarfelvételei a szkeptikus kutatókat is meggyőzték a hatalmas hullámok jelentette veszélyről. A korábbi statisztikák azt mutatták, hogy a normális hullámveréstől ilyen mértékben eltérő anomália 10 ezer évben egyszer jelentkezhet.

Az északi-tengeri Goma olajmező radaradatai azonban 12 év alatt 466 ilyen eseményt rögzítettek. A hatalmas hullámok gyakori felbukkanása drasztikus kihatással lesz a jövőben a tankerek, óceánjárók és fúrótornyok biztonsági koncepciójára. Hiszen ezeket rendszerint legfeljebb 15 méter magas hullámok átvészelésére tervezik, emlékeztetett Rosenthal.

Árulkodó nyers adatok

Az ESA ERS-1 és ERS-2 műholdjai 1991. illetve 1995. óta keringenek a Föld körül. A fedélzetükön elhelyezett SAR-radar az óceánok felett a hullámok alakulását vizsgálja. A 200 kilométeres közönként készített 10 x 5 kilométeres területet lefedő radarfelvételek matematikai elemzésével megállapítható a hullámok iránya és átlagos energiája.

Ez az óceán-hullámspektrum nyilvánosan hozzáférhető, a meteorológusok például a tengeri időjárás pontosabb előrejelzésére használják az adatbázist. A nyers képi adatok ugyanakkor rendszerint nem sokra jók, Rosenthal és munkatársai viszont meg tudják belőlük állapítani az egyes hullámok, köztük a fenyegető óriások magasságát.

Az ESA háromheti anyagot, mintegy 30 ezer felvételt bocsátott a rendelkezésükre abból az időszakból, amikor "freak wave" útjába került a Bremen és a Caledonian Star. Az adatok automatikus elemzésével a kutatók óriás hullámok nyomait kutatták.

Bárhol létrejöhet

 A viszonylag rövid vizsgált időszak ellenére az eredmények megdöbbentőek voltak. A MaxWave projekt kutatócsoportja 25 méternél magasabb hullámból több mint tízet talált. Ezek a Földön szétszóródva bukkantak fel.

A kutatók máris felfedeztek néhány furcsa egybeesést. Az óriáshullámok például különösen gyakran képződnek ott, ahol a normális hullámok áramlásokkal és örvényekkel találkoznak. Az áramlás összefogja és koncentrálja a hullámok energiáját, és így egyre magasabb hullámok keletkeznek.

Különösen veszélyeztetett ebből a szempontból a Kelet-Afrika partjai előtti szakasz, ahol az ismerten veszélyes Agulhas-áramlat húzódik. Más áramlások, például a Labrador-tenger hullámaival ütköző Golf-áramlat szintén képesek a freak wave gerjesztésére.

Atlasz készül

Az adatokból ezen kívül sikerült kimutatni, hogy az óriáshullámok időjárási frontok és alacsony nyomású övezetek közelében is létrejöhetnek, messze mindenféle áramlástól. Az ilyen hullámokat a fél napnál tovább tartó viharok gerjeszthetik.

Ha ilyen helyzetben a folyamatosan fújó szél olyan hullámot ér, amely a szélsebességgel szinkronban mozog, előfordulhat, hogy a hullám egyre magasabbra tornyosul. A pontos sebességen múlik minden: ha a hullám túl lassú, a vihar elhagyná, ha túl gyors, akkor lemaradna mögötte. A kutatók most azon dolgoznak, hogy összeállítsák az elmúlt évek globális hullámatlaszát.